top of page

MAGYARORSZÁG TOP MÁRKAMENEDZSEREI 2023

A zsűri és a Signature 40 Kuratórium döntése alapján, valamint a tematikus listák értékelése mentén 2023-ban az alábbi szakemberek Magyarország TOP márkamenedzserei.

1

Németh Flóra

PR & Content Product Owner / PR szakmai vezető

Magyar Telekom

Jelölőlista:

Signature PR

Öt éve csatlakozott a Magyar Telekomhoz senior kommunikációs szakértőként Németh Flóra, aki 2022-től PR & Content szakmai vezetőként a vállalati kommunikációs csapat stratégiai külső PR tevékenységeiért felel. Karrierjét egy győri székhelyű kommunikációs ügynökségnél kezdte, majd kulturális PR-rel és márkaépítéssel foglalkozott a Pannonhalmi Főapátságban. Később a Merlin Communications account managereként a Richter Gedeon gyógyszercég image megjelenésein, vállalati kommunikációján, illetve a Dr. Wolff GmbH, az Amadeus Hungary kampányain dolgozott. Ezt követően a Generali Biztosító kommunikációs és CSR szakértőjeként felelt a biztosító és az alapítványa PR aktivitásaiért. Több hazai és nemzetközi díjnyertes PR kampányt jegyez csapatával közösen. Inspirációt a munkához, lendületet a mindennapokhoz a művészeti élményekből – elsősorban kortárs képzőművészetből – merít. Az Egyenlítő, az MPRSZ és a Menedzserszövetség aktív tagja. Társalapítója, kommunikációs vezetője volt a TEDx Liberty Bridge Women szervezetnek.

2

Kérdő Krisztina

Kiskerskedelmi trade marketing manager

Zwack Unicum Nyrt

Jelölőlista:

Signature Trade

Krisztina Budapesten született, ahol a tanulmányait is végezte, beleértve az egyetemet is. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát marketing szakon, ahol a diplomamunkájával a Kreatív szaklap „Kreatív díj – 2000” pályázat I. fokozatát nyerte el. Családjával (azon belül két gyermekével) Telkiben él jelenleg. Hobbija a kosárlabda, amely mai napig óriási szerelem számára.

3

Metykó Zsófia

Acting Head of Consumer Home and Entertainment Office

Yettel Magyarország Zrt.

Jelölőlista:

Signature Telco

Zsófia 2023. áprilisától felelős a Yettel lakossági Home Internet és TV&Entertainment szegmenseiért, ezt megelőzően a mobil szegmensben dolgozott Segment Managerként, majd Csoportvezetőként.
Pályafutása legnagyobb részt a telekommunikációs szektorban zajlott. Dolgozott Norvégiában Telenor Stakeholder Brand Managerként, majd hazatérve a Pannon-Telenor márkaváltást támogatta insight területen. Rövid kitekintésként a Beats Audio és HTC márkákkal is tapasztalatot szerzett a Brand Management területén. A Vodafone-nál a B2B értéknövelt szolgáltatások értékesítését támogató innovatív marketingeszköz, a Ready Business Zone kialakításában és működtetésében részt vett.
Autista ADHD-sként Metykó Zsófia számára kiemelten fontos a diverzitás és az inkluzivitás, ezért szabadidejében megváltozott munkaképességű személyek támogatásával is foglalkozik.

4

Kis Dániel

Trade Marketing Manager On&Off Trade

Heinemann Testvérek Kft

Jelölőlista:

Signature Trade

Végzettségét tekintve Dániel okleveles közgazdász, amit a mai Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Gazdálkodási karán szerzett. Diplomázása után 3 évig Máltán dolgozott auditorként, ahol az angol nyelv fejlesztése volt a célja. Hazatérése után egy nagy múltú multinacionális cégben szeretett volna dolgozni, ahol hatékonyan tudja kamatoztatni a marketing és sales területen szerzett ismereteit, amiket tanulmányai során szerzett. 2014-ben kezdte el pályafutását a Borsodi Sörgyár Kft.-nél, ahol 1 évnyi sales tapasztalatot szerzett, majd sikeresen pályázott a HoReCa Trade Marketing Manager pozícióra. 2018. áprilisában csatlakozott a Beam Suntory portfólióhoz Trade Marketing Managerként, ahol jelenleg is dolgozik. Itt számos izgalmas projektet irányított, és különösen büszke arra, hogy a Jim Beam márka három egymást követő évben is „Az év legsikeresebb promóciója” verseny italkategóriájában állt a dobogón.

5

Székely-Németh Petra

kommunikációs vezetőhelyettes

SPAR Magyarország

Jelölőlista:

Signature PR

Már egészen kiskorában érdeklődni kezdett a kommunikáció és média világa iránt Székely-Németh Petra. Gyermekként részt vett rádiós és újságíró táborokban, és mindig fontosnak tartotta a magyar nyelv hagyományainak ápolását. Az irodalom és a szép beszéd mindig is érdekelte, és elnyerte a Kazinczy-emlékérmet a szép magyar beszédért. Az egyetemen a kommunikációs tanulmányok mellett a művelődési menedzseri szakot választotta. Pályafutását a közszférában kezdte, mint sajtóreferens egy megyei jogú város polgármestere mellett. Tizenhárom év után tért át a versenyszférába, és 2013 óta dolgozik a SPAR Magyarország csapatában. Teljes elhivatottsággal és lelkesedéssel dolgozik annak érdekében, hogy a vállalat jó hírnevét erősítse, és minél szélesebb körben ismertesse meg a minőségi kereskedelmi és fenntarthatósági tevékenységeket, valamint az élelmiszertermelésben elért eredményeket. Családja, a férje és gyermekei stabil és szerető hátteret nyújtanak számára ezen az úton.

6

Czabányi Enikő

Social media és PR szakértő

Magyar Telekom Nyrt.

Jelölőlista:

Signature Telco

Annak ellenére, hogy Czabányi Enikő már több mint 8 éve ugyanazon a márkán dolgozik, továbbra is szenvedélyesen végzi munkáját a márkaépítés és marketingkommunikáció területén ügyféloldalon. Pályafutását a Telekomnál kezdte gyakornokként, majd fokozatosan lépkedett felfelé a ranglétrán. Jelenleg egy fiatalokból álló tartalomgyártó csapat vezetőjeként felel a márkát folyamatosan építő social media tartalmakért. Az év 2022-es részében a Kraft Agency tartalomgyártó ügynökséget is elindította a Telekomon belül, amelynek célja a hazai tartalom előállítási folyamatok kihívásainak felülvizsgálata, és egy újfajta tartalomgyártási modell létrehozása. Enikő és csapata folyamatosan azon dolgoznak, hogy a márka értékeit szem előtt tartva teljes körű támogatást nyújtsanak a kampányokhoz és a social media világában is a legjobb eredményeket érjék el.

7

Forgách Réka

Brand Manager

Essity Hungary Kft.

Jelölőlista:

Signature FMCG

Réka 2011-ben az Unilevernél kezdte a pályafutását, ahol felvételt nyert az úgynevezett Future Leaders trainee programba. Ennek keretében először a Field sales csapatban szerzett tapasztalatokat a területi képviselők munkájáról, majd ezt követően – a rotáció második állomásaként – a dezodor kategóriáért felelt a Customer Marketing csapatban, olyan márkákat képviselve, mint a Rexona, Dove vagy az Axe. Harmadik és egyben utolsó állomásként betekintést nyert a kategória menedzsmentbe, ahol a jégkrém kategóriáért és az Algida márkáért felelt. Innen vezetett át 2013-ban az útja az Essity-hez, ahol immár több, mint 10 éve dolgozik. Kezdetben a trade marketing csapatban kapott helyet, ahol a Personal Care márkák bolti aktivitását koordinálta a Libero, Libresse és Tena Lady márkákon. Később nagyobb felelősséghez jutva megkapta a legnagyobb vegyi márkát a magyar piacon, a Zewát. Tovább fejlődve a karrierjében a 2017-ben a Shopper Marketing csapat élére állhatott, majd 2018-ban úgy döntött, hogy egy párhuzamos területen is tapasztalatot szerez, és így lett a Zewa márka brand managere, mely pozíciót azóta is betölti.

8

Tulkán Tímea

Saját márka és Kereskedelmi aktivitások Vezető

METRO Kereskedelmi Kft.

Jelölőlista:

Signature Trade

Tímea már 10 éve dolgozik a METRO Kereskedelmi Kft.-nél. Ezen idő alatt széles körű tapasztalatot szerzett a Saját márka, Kereskedelmi aktivitások, Szortiment menedzsment, Marketing, Trade marketing és Célcsoportmenedzsment területeken.

9

Lovász Dóra

Trade Marketing Manager

Dreher Sörgyárak Zrt.

Jelölőlista:

Signature Trade

A 12 éve „dreheres” színekben dolgozó Dóra négy éve került a Trade Marketing Manager-i pozícióba. Jelenleg a Dreher Sörgyárak on-trade és egyben hagyományos off-trade csatornáinak menedzselése tartozik a kiemelt feladatai közé. A jól ismert, hagyományosan magyar márkák – Dreher, a Kőbányai, az Arany Ászok vagy éppen az ANTL – mellett olyan világszerte közkedvelt márkák is Dóra trade marketing felelősségi körébe tartoznak, mint a Pilsner Urquell, a Peroni vagy az Asahi. Lovász Dórát többéves szakmai tapasztalata, ügyfélközpontúsága és egyben a márkákhoz fűződő elhivatottsága segíti abban, hogy értékteremtő és magas színvonalú promóciókat szervezzen és képes legyen a folyamatos fejlődésre.

10

Jakus Melinda

Portfolio Development Lead (Coca-Cola, Fanta, Sprite, Kinley)

Coca-Cola HBC Magyarország Kft

Jelölőlista:

Signature Trade

Az egyetemi tanulmányai mellett a Henkelnél kezdte meg karrierjét Melinda, ahol Regionális Brand Management gyakornokként dolgozott. Már ekkor tisztában volt azzal, hogy az FMCG területén kíván elhelyezkedni. 2017-ben csatlakozott a Coca-Cola HBC-hoz Sales & Marketing Management Trainee-ként. Az első két év során több értékesítési és marketing pozíciót töltött be, és például Értékesítési Területi Vezetőként is tevékenykedett. A program végén már vezetői pozíciót kapott a marketing területén, mint Commercialization & Innovation Manager. Ebben a szerepkörben az összes új termék bevezetéséért felelt olyan márkákon, mint a Coca-Cola, Fanta, Sprite, Cappy vagy Fuzetea. Később Portfólió Manager (Trade Marketing Manager) lett, és felelőssé vált az Energiaital kategóriáért, ide tartoztak a Monster és Burn márkák is, amelyekkel számos promóciós versenyt nyertek, és jelentős piacrészt növeltek. Az idei évben a legnagyobb kategóriát kapta meg, mint Portfólió Manager, felelős a szénsavas üdítőital kategóriáért.

11

Sebesta Dóra

Brand & Media expert

Magyar Telekom

Jelölőlista:

Signature Brand

Dóra a szakmai pályafutását az Egyesült Államokban kezdte meg, ahol az egyetemi szakmai gyakorlatát töltötte. Ezt követően 2015-ben a Danone-nál folytatta pályafutását, ahol gyakornokként / marketing asszisztensként dolgozott. Később, annak érdekében, hogy tovább szélesítse a perspektíváját, és mélyebben megismerje a hazai reklámpiac működését, médiaügynökségi oldalon helyezkedett el, ahol közel 6 évet töltött. Ez idő alatt lehetősége volt elmélyedni a taktikai és később stratégiai tervezésben – úgy offline, mint online. Az ügynökségi oldalon különböző szektorokban is kipróbálhatta magát (főbb iparágak: OTC, streaming, FMCG, divat, autó), amelynek köszönhetően több iparágban tudott jobban elmélyedni, és ahhoz illeszkedő, megfelelő, egyedi médiastratégiát megalkotni. Közel két éven keresztül 15 országot (CEE Region) koordináló csapatban tevékenykedett, ahol lokál és nemzetközi stratégiai és taktikai tervezés, valamint az országok koordinációja tartozott bele a munkakörébe. Ezen projekt kapcsán több Effie-díj jelölést is kapott a brand. Később FMCG márkákon dolgozott aktívan, ahol az egyik legizgalmasabb feladat egy jól ismert, tradicionális márka újrapozícionálása és rebrandingje volt, amelyben stratégiai tervezőként vehetett részt, összehangolva a média & kreatív gondolkozást. Az ügynökségi oldalon megszerezett tapasztalatokon keresztül egy átfogó, holisztikus tudásra tett szert, miszerint nincs egy univerzális, mindenkire érvényes médiastratégia. Minden piac, márka máshogy működik és más megközelítést igényel. 2020. novemberétől a Magyar Telekom csapatát erősíti, ahol karrierje eddigi legizgalmasabb projektjét kapta kézhez. 2023-ban a Marsra Magyar! kampány kommunikációs streamvezetőjeként Dóra felelt a kereskedelmi kommunikációért, valamint a sorozat disztribúciójáért. Ez a 360 fokos kampány nem mindennapi szakmai kihívás volt, amelyből rengeteget tanult. A projekt sikerességének kulcsát leginkább abban látta, hogy mertek ellépni a megszokottól, egyedi és alaposan átgondolt stratégiát hoztak létre, új megközelítéseket használtak. Emellett nagyon fontos tényező volt, hogy egy kiváló csapattal dolgozhatott együtt, akik elkötelezettek voltak, szakmailag rendkívül felkészültek és mindenki számára tiszta volt a közös cél.

12

Vorigin Dóra

külső kommunikációs manager

Auchan Magyarország Kft.

Jelölőlista:

Signature PR

Dóra még 2012-ben diplomázott a Budapesti Gazdasági Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán, majd 2014 januárjában közgazdászként végzett a kereskedelem és marketing szakon. Mesterdiplomáját 2014. júniusában szerezte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vizuális kommunikációs specializációján. Ezt követően csatlakozott a Well PR ügynökség csapatához, ahol megtanulta a PR szakma alapjait, és olyan nagy márkákon dolgozott, mint a Coca-Cola, Pöttyös, Hell, Unicum, Dreher és a Magyar Vöröskereszt. A Well után a digitális kommunikációs eszközökkel ismerkedett meg a Kraftwork Reklámügynökségnél, ahol a McDonald’s, Bringamánia és MDSZ kommunikációját támogatta. Az ügynökségi tapasztalatok után kipróbálta magát az ügyfél oldalon, és 2020. szeptemberétől az Auchan külső kommunikációs menedzsereként dolgozik. Ebben a pozícióban felel a sajtókommunikációs feladatokért, különös hangsúlyt fektetve a vállalat fenntarthatósági és CSR-tevékenységére.

13

Tóbiás Réka

Marketing Communication Group Manager

Yettel

Jelölőlista:

Signature Brand

Számos izgalmas projektet és kampányt kezelt már Tóbiás Réka a Telenor/Yettelnél töltött időszaka alatt. Az ezekben rejlő kreatív lehetőségek mellett olyan nagyobb projektek is részei voltak, amelyek az üzletek belső kialakítását és átalakítását érintették, valamint társadalmi problémákat kezeltek, például sporton keresztül hirdettek összefogást. A rebranding folyamata is izgalmas kihívást jelentett számára, és a termék- és szolgáltatásoldal is számos érdekes lehetőséget kínált, például az otthoni internetajánlat bevezetését, majd a Yettel TV indítását, ahol még egy sárkányt is alkottak.

14

Tuyaerts Anna

Senior Brand Manager

Nestlé Hungária Kft

Jelölőlista:

Signature FMCG

Anna egy 10+ éves tapasztalattal rendelkező marketingszakember, komoly tapasztalattal az FMCG területén. Három nyelven beszél, közgáz diplomáját pedig nemzetközi munkatapasztalattal (Zürich és Buenos Aires) egészítette ki. Már 10 éve dolgozik a Nestlé Hungária Kft-nél. Értékes tudással rendelkezik a márkaépítés, innovációmenedzsment és service design területén. A marketing és a márkák iránti szenvedélyes munkája először mély elemzéssel és megértéssel kezdődik, hogy időben meg tudja hozni a megfelelő döntéseket. Bizonyított tapasztalattal rendelkezik mind globális, mind pedig helyi márkák sikeres menedzselésében, komplex portfóliók kezelésében, és kiemelkedő eredményeket ér el jó végrehajtási képességekkel a kreatív megoldások széles skáláján. Optimista, proaktív vezető szerepet tölt be, és szenvedéllyel motivál másokat. Különböző országokban tanult és dolgozott, és könnyen megtalálja a helyét különböző interkulturális környezetekben.

15

Balogh Tímea

content chapter lead

Magyar Telekom

Jelölőlista:

Signature Brand

Balogh Tímea a Telekom márkakommunikációs csapatában szakmai csapatvezető. 10 év ügynökségi háttérrel érkezett ügyféloldalra, amit kifejezett előnynek tart az agilis szervezetben és az ügynökségi együttműködésekben. Alapvetése, hogy minden kommunikációs kihívást projektszemlélettel érdemes megoldani, ami a kreatív kampányötlet és átgondolt commsplanning értéke – eredményessége pedig az ügyfelekre (élményre, elégedettségre) és a társadalomra tett hatásával mérhető. Személyesen azokat a kampányokat kedveli leginkább, ami valódi hasznát mutatja meg a telconak és a digitalizációnak, ezáltal hatással is tud lenni az emberek életére.

16

Zsadon Sára

kommunikációs szakértő

Yettel Magyarország Zrt.

Jelölőlista:

Signature PR

Pályafutását az újságírás területén még bölcsész diplomával kezdő Zsadon Sára a PR-szakmába lépett be, ahol ügynökségi oldalon, médiafigyelőként kezdte meg a karrierjét. Később tanácsadóként folytatta, majd account director pozícióból csatlakozott a Yettelhez, amikor még Telenor néven működött. Jelenlegi pozíciójában a fogyasztói kampányok PR-támogatásáért felelős, de részt vesz vállalati kommunikációs és employer branding projektekben is, valamint foglalkozik belső kommunikációval is.

17

Szántó Dénes

Senior brand manager Hungary & e-commerce balkans cluster lead

B-F Hungary Kft

Jelölőlista:

Signature FMCG

Dénes a Brown-Forman senior brand menedzsere. A Jack Daniel's, Finlandia és Gin Mare márkákért felelős 2 fős csapatával, illetve hat országban az e-commerce folyamatokért. Brand és trade marketing háttérrel rendelkezik, főleg az FMCG iparágban. Egy ideig Spanyolországban head bartenderként is dolgozott.

18

Szekeres Dóra

Senior Brand Manager

Hell Energy Magyarország kft.

Jelölőlista:

Signature FMCG

Dóra 2016-ban kezdte karrierjét a HEINEKEN Hungáriánál, és hat évig dolgozott itt. Ezen idő alatt lehetősége volt hozzájárulni helyi és globális márkák fejlődéséhez, valamint fogyasztói insightokon és viselkedésen alapuló márkastratégiát kialakítani, például a Soproni, Heineken, Strongbow és Desperados márkák esetében. 2022. márciusától szakmai útját a HELL Energy csapatában folytatta, ahol jelenleg a HELL ICE COFFEE globális márkastratégiájáért felel közel harminc országra nézve. Feladatai közé tartozik a márkapozícionálás és márkaidentitás kialakítása, a termékfejlesztés és a portfólió menedzselése, valamint a márka hatékonyságának és volumenének maximalizálására irányuló ATL és BTL kampányok fejlesztése.

19

Bohátka Eszter

Vezető kommunikációs szakértő

CIB Bank

Jelölőlista:

Signature PR

PR és kommunikációs szakemberként Bohátka Eszter a Béres Gyógyszergyárban kezdte meg karrierjét, ahol kommunikációs asszisztensként dolgozott – majd később kommunikációs munkatársként felelt a vállalat külső és belső kommunikációs projektekért, valamint jótékonysági kezdeményezésekért. A Béres évek alatt megtanulta, hogyan lehet kreatív és innovatív kampányokat létrehozni egy szabályozott környezetben, jelen esetben a gyógyszeriparban. Ezt követően a másfél éves tanulmányi szabadságát töltötte Berlinben, majd visszatért a bankszektorba, ahol csatlakozott a CIB Bank PR és Marketingkommunikációs csapatához. Itt a belső kommunikáció, az employer branding és a CSR projektek területén dolgozik senior kommunikációs szakértőként. Eszter különösen büszke arra, hogy olyan sikeres kampányokon dolgozhatott, mint a „Gyerekszemmel” vagy a „Koronázatlan Hősök”, amelyek elnyerték a szakma elismerését is.

20

Antalóczi Ditta

Store Marketing Group Manager

Yettel

Jelölőlista:

Signature Trade

Ditta marketing iránti elköteleződése a gyógyszeriparból ered, ahol az iparági sajátosságok kihívásait találta a legizgalmasabbnak. Pályafutását az autóiparban kezdte, majd a FMCG területén lépett be a trade marketing világába. Az iparági tapasztalatok és nyitottsága újító gondolkodásra ösztönzik. Dolgozott a telco területen is, ahol közösségi iroda létrehozásában és a cég első brand shopjának felépítésében vett részt. Az egyik legmeghatározóbb szakmai élménye a Telenor-Yettel való rebranding volt, különösen a fizikai csatornákon való megvalósítás. A változó ügyféligények és az új üzleti célokra való reagálás érdekében folyamatosan fejlesztik a boltjaikat, tavaly például az otthoni szolgáltatások fizikai bevezetésével. Azonban a legizgalmasabb számára, amikor egy teljesen átalakított, új dizájnú boltot hoznak létre. Motiválja, hogy hatással legyen az értékesítésre, kommunikációs stratégiára és az ügyfélélményre.

21

Balogh Bernadett

Shopper Marketing Manager OOH

HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt.

Jelölőlista:

Signature Trade

Kereskedelmi marketingszakember, több mint 5 év aktív FMCG tapasztalattal. Bernadett elhatározottságának és hozzáállásának köszönhetően szakmai pályafutása szép ívben növekedett az elmúlt 7 évben. Olyan osztályokon szerzett tapasztalatokat, mint a kereskedelem, e-kereskedelem, pénzügy és kereskedelmi marketing – ezáltal olyan márkákon dolgozhatott, mint a Heineken, Soproni vagy Gösser. Bernadett vezetésével a szervezet 2 szakmai versenyen is dobogóra állhatott 2022-ben: SPAR POS Showroom 1. hely, POPAI Business Days 2. hely. Nemrég új kihívások elé nézve vehette át a HoReCa Trade Marketing csapat vezetését.

22

Lénárt Mária

Hűségpromóciók manager

SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Jelölőlista:

Signature FMCG

Jogfolytonosan a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.-nél dolgozó Lénárt Mária már több mint 20 éve csatlakozott a céghez. Ez alatt az idő alatt előszőr asszisztensként, majd marketing munkatársként dolgozott rendezvény szervezés, valamint instore-outdoor területen. Hűségakciók szervezésért, lebonyolításáért 12 éve felel először csoportvezetőként, majd 2022-től a marketing osztályon történt szervezeti változásoknak köszönhetően hűségpromóciók menedzsereként. Ezen időszak alatt több márkával dolgozott együtt. Mária menedzseri befolyása és egyben márkahűsége révén a SPAR – mint az egyik vezetői brand – pontosan ezek miatt is tekinthető annyira sokszínűnek és egyben innovatívnak.

23

Nagy Máté

Head of Brand and Communication

Delivery Hero Hungary Kft.

Jelölőlista:

Signature PR

Máté, mind ügyfél, mind ügynökségi oldalon egyaránt vezettet már csapatokat és projekteket is, egész Európát lefedő márkakampányoktól kezdve szolgáltatások bevezetéséig, olyan nagyszerű márkák számára, mint a Telekom, a McDonald's vagy jelenleg a foodora. Karrierje első 10 évében 5 országban dolgozott kreatívként. Az őt körülvevő szupertehetséges embereknek köszönhetően nyert New Business-t New Yorktól Londonon át egészen Budapestig, miközben munkáit az összes kreatív versenyen elismerték (a Cannes Lions-tól az Effie-ig). Volt ötlete, amire elismerően bólintottak részeg emberek, de voltak olyanok is, amiket Michelle Obama kaszált el személyesen. A headline-jai éppúgy feltűntek már a Times Square óriásplakátjain, mint szeméthegyek tetején. Sikerrel vett rá embereket arra, hogy több csapvizet igyanak, és hogy legyenek egy kicsit kedvesebbek egymással. Két éve a foodora márka és kommunikációs vezetőjeként igyekszik ötvözni a marketingstratégiai tervezést a koncepcionális gondolkodással, a történetmeséléssel, a tettre kész gyártási szemlélettel.

24

Marczinkó Máté

Brand Portfolio Manager

Upfield

Jelölőlista:

Signature FMCG

Korántsem a hagyományos karrier utat követve jutott el az Upfield márka portfóliójáért felelős pozíciójába Marczinkó Máté. Karrierjét ugyanis profi kézilabdázóként kezdte, az élvonalban eltöltött 10 esztendő után gyakornokként helyezkedett el a HELL Energy-nél, ahol megismerkedett a társosztályok működésével és összefüggéseivel. Később ezt a tudást kamatoztatva a XIXO Junior Brand Manager pozíciójába lépett. Ezt követően a Rama márkán dolgozott az Upfield égisze alatt, ahol többek között a cseh, szlovák, magyar piaccal foglalkozott. Magyarországon megerősítette a Rama piacvezető pozícióját kategóriában az elmúlt 6 szezon alatt. 1 évet követően lengyel piac is csatlakozott a régióhoz, majd egy kisebb átalakulást követően előlépett az Upfield magyarországi portolióját képviselő pozíciójába, ahol a Rama, Flora, Delma márkákon dolgozik. Máté segítségével sikeresen bevezették a Rama 100% növényi alapú vajalternatíváját, legutóbbi kampányunk során pedig a sütési kedv növekedését érték el a nyári hőségben.

25

Balogh Bence

MDO Manager

Nestlé Hungária Kft.

Jelölőlista:

Signature Trade

A 2014-ben, a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi karán (Kereskedelem és marketing szakon) diplomázott Bence még 2013-ban csatlakozott a Nestlé Hungária Kft.-hez, ahol MAGGI marketing gyakornokként kezdte pályafutását. 2014-ben Marketing asszisztensként állt teljes munkaidőbe a Maggi kategórián dolgozva. 2015-ben sikeresen pályázott a Purina Brand Manager pozíciójára, és FELIX, Purina One, majd később a Friskies és Darling márkákért felelt. 2017-től Category Developerként dolgozott, ahol a független állateledel boltokat és a Fressnapf üzleteket támogatta, miközben eKAM-ként is részt vett a Purina eCommerce-csatorna kialakításában. 2018 végén léptették elő Channel & eCommerce Managernek, majd 2019. tavaszán vette át a Purina Trade Marketing csapatának vezetését a Kategória menedzser pozíciójában (Market Development Organization Manager).

26

Hegedűs Eszter

senior brand manager

Essity Hungary Kft.

Jelölőlista:

Signature FMCG

Eszter 15 éve foglalkozik marketinggel, és ezen időszak alatt dolgozott reklámügynökségnél, valamint kisebb és nagyobb FMCG cégeknél. Kilenc éve van a Essity-nél, kezdetben a Zewa márkáért volt felelős Magyarországon. Azóta három éve pedig a Libresse és a TENA termékekért felel a cseh, lengyel, szlovák és a magyar piacon. Tanulmányait külgazdasági szakon kezdte, majd marketing mesterszakon fejezte be a Pécsi Tudományegyetemen.

27

Radosiczky Anikó

Brand manager

Bayer Hungária Kft

Jelölőlista:

Signature Pharma

A több mint 29 éves hazai és nemzetközi cégnél szerzett marketing tapasztalattal rendelkező Radosiczky Anikó karrierje során legtöbbször multinacionális környezetben dolgozott. Legyen az csapatban vagy éppen a csapatot vezetve, valamint koordinálta és képviselte akár 18 ember munkáját is. Különféle területeken szerzett tapasztalatokat, ideértve az OTC / Pharma, kiskereskedelem, FMCG, gázszolgáltatás és márkaépítés kategóriákat. Főbb szakterületei közé tartozik a tervezés és menedzsment, események szervezése, PR, hűségprogramok és márkaépítés. A marketing az a szakmai terület, ahol még ennyi idő után is kihívásokat talál, amelyek folyamatosan motiválják.

28

Gulyás Krisztina

digitális marketing manager

SPAR Magyarország

Jelölőlista:

Signature Trade

Krisztina 2007. októberében kezdte meg pályafutását a SPAR-nál, majd 2013-ban csatlakozott a SPAR marketing csapatához. Elsőként az in-store és outdoor csapatban dolgozott, később pedig az online marketing csapatot erősítette, ahol azóta is tevékenykedik. A terület sajátosságai ellenére részt vett számos integrált kampány szervezésében, ami során értékes tapasztalatokat szerzett a tartalomgyártás, az outdoor marketing és a rendezvények területén. A digitális terület egyedisége, folyamatos fejlődése, a kreativitás lehetőségei és a szabad mozgástér továbbra is motiválja Krisztinát, és tartja ezen a szakmai területen.

29

Papp Krisztina

Marketing Manager

In-Food 2000 Kft.

Jelölőlista:

Signature SME

Az In-Food 2000 Kft. Marketing Managereként Krisztina a gyártócégekkel közösen a hosszú és rövid távú marketingtervek felépítésért felelős – a marketing és sales tevékenységek összefogása mellett. A cég által forgalmazott márkák éves marketing kampányának (ATL/BTL) kialakítása és kivitelezése, valamint a rendelkezésre álló marketing keretek kezelése, elszámolás és egyben nyilvántartása is a munkakörébe tartozik. Social media felületek menedzselésén túl Krisztina a kereskedelmi partnereknél megvalósuló áruházi vagy online kampányok megvalósításában (kiállítások, rendezvények marketing megjelenésének koordinálásában) is tevékenykedik. Mindezeken túl a kapcsolattartás (valamint projektmenedzsment más társosztályokkal, külsős ügynökségekkel), a különféle PR kampányok megszervezése, és a márkaépítéssel kapcsolatos munkakörökért (pl. pályázatírás, különböző versenyekre való nevezés, riportok készítése, nyomdai anyagok és online hirdetések szerkesztése stb.) is többek között ő felel.

30

Mitter Szabina

Senior brand activation manager

Yettel Magyarország Zrt.

Jelölőlista:

Signature Brand

Szabina pályafutását a Mizo márkánál kezdte, ahol 3 évig dolgozott FMCG kommunikációs és rendezvény szervezőként. 2017 év végén a Telenor márkánál talált új lehetőséget, ahol marketing kommunikációs menedzserként kezdett el dolgozni. Kezdetben az integrált kereskedelmi kampányok ATL kommunikációját koordinálta, és felelős volt a kampányok engagement fokú kiterjesztéséért. Később lehetőséget kapott önálló márkaaktivitások menedzselésére is, és azóta számos integrált kampány aktivációs kiterjesztését is irányította. 2022. őszétől a Yettel senior brand activation menedzsere lett, és továbbra is célja és feladata, hogy a Yettel márka értékeit és kereskedelmi üzeneteit átélhetővé tegye mind a régi, mind az új ügyfelek számára. Ehhez kreatív megoldásokkal járul hozzá, amelyek közvetlenül hozzák a márkaélményt. Ilyen például az általa menedzselt Yettel Stage zenei platform, amelynek keretében 2023-ban a nyári kereskedelmi kampány üzenetét támogatták egy több ezer emberhez eljutó aktivitással.

31

Liptai Orsolya

Senior MDO Channel Manager

Nestlé Hungária Kft

Jelölőlista:

Signature FMCG

Orsolya 2014 óta dolgozik a Nestlénél. Pályafutása során már több területen is tevékenykedett, beleértve a marketing és trade marketing területeket is. Kezdetben gyakornokként a Maggi márkán dolgozott, majd teljes munkaidőben mint marketing asszisztens csatlakozott a szezonális édesség csapatához. A marketing területén végzett munkáját ismét a Maggi márkán fejezte be Brand Managerként. Később áttért az állateledel területére és a trade marketing területére, ahol 2019 óta dolgozik.

32

Vecsei Márton

Senior Brand Manager

HELL Energy

Jelölőlista:

Signature FMCG

Közel 3 éve a HELL Energy Magyarország senior brand managereként Vecsei Márton a vállalat 5 márkájából 3-ért felel brand marketing szempontból. Jelenleg a HELL, XIXO és SWISS márkák globális marketing stratégiájáért, kommunikációjáért és termékportfóliójáért felel. 2020-as csatlakozását megelőzően a BMW Group és Heineken vállalatoknál töltött be Brand és Trade marketing pozíciókat.

33

Müller Zita

Brand manager

Maresi Foodbroker Kft.

Jelölőlista:

Signature FMCG

Marketinges pályafutását 2018. januárjában kezdte meg Müller Zita a Zwack Unicum Nyrt.-nél, ahol Trade marketing asszisztensként dolgozott. 2018. novemberében léptették elő Trade marketing koordinátorra. 2019. júniusában csatlakozott a jelenlegi munkahelyéhez, a Maresi Foodbroker Kft.-hez Junior brand managerként. 2021. júniusában elérte a Brand manager pozíciót. Azóta is dolgozik a cég két saját márkáján, a Maresi kávétejeken és a Shan'shi ázsiai ételeken. Emellett a Bertolli olívaolaj és Tante Fanny márkákért is felel. 2019 végén került hozzá a TABASCO(R) és a Tetesept. 2020-ban bevezette a Knabber Nossi márkát a hazai piacra, majd 2021-ben a Bertolli szószokkal bővítette mindezt. Keze alatt 2022-ben a Bertolli olívaolajokat gyártó cég prémium extra szűz olívaolaj brandje, a Carapelli is megjelent a piacon. A 2022-es Signature 40 listán 26. helyezett lett, ami nagy büszkeség volt számára. Idén pedig felkérték, hogy legyen a Marketing Trendbook 2023-2024 kiadvány egyik szerzője.

34

Pál Kinga

INTERSPAR POS manager

SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Jelölőlista:

Signature FMCG

Kinga 1993-ban kezdett el dolgozni a Plus Diszkont Kft-nél a Kaiser's hálózat marketing osztályán, ahol munkatársként tevékenykedett. 2000-ben nevezték ki a Kaiser's marketingvezetőjének. 2004-ben a Kaiser's cég felvásárlásával a SPAR Magyarország Kft. marketing csapatába került, ahol 2006-tól új munkakörben, instore-outdoor reklámvezetőként dolgozott 2021 végéig. 2022. januárjától a különálló márkaként megjelenő INTERSPAR hálózat POS managereként dolgozik.

35

Gilányi Dóra

Communications & Engagement Manager

WWF Magyarország

Jelölőlista:

Signature Brand

A WWF Magyarország kommunikációs osztályához még 2018-ban csatlakozott Gilányi Dóra kezdetben természetvédelmi projektek kommunikációjával foglalkozott, majd egy évvel később senior kommunikációs szakértőként már a szervezet kommunikációs kampányainak koordinálásában vett részt. 2021 óta a természetvédelmi szervezet kommunikációs menedzsereként a kommunikációs csapat irányításáért felel. A Debreceni Egyetem alapképzésén szerezte meg kommunikáció- és médiatudomány diplomáját audiovizuális újságírás szakirányon, ezt követően pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mesterképzésén végzett vizuális kommunikációs szakemberként. A WWF előtt egyebek mellett a Chiro Marketing ügynökségnél és a Big Bang Mediánál dolgozott marketinges pozíciókban.

36

Rossi Claudia Maddaléna

Digital Marketing Manager

Henkel Magyarország Kft.

Jelölőlista:

Signature FMCG

A Henkelnél több, mint 6 éve dolgozó Rossi Claudia Maddaléna jelenleg a Henkel Consumer Brands üzletágban, a mosó- és tisztítószer kategóriákban, mint Digital Marketing Manager. 2023. augusztus 1-től új kihívások elé néz, mivel CEE Regional Digital Managerként folytatja a munkát az HCB üzletágban. Új pozíciója előtt minden mosó- és tisztítószermárka online megjelenéséért felelt – mind a saját márkák, mind a partnerek online platformjain. Ezenkívül a DIT (Digital Innovation Team) csapat vezetője a Henkel Magyarországon belül, ahol minden terület képviselteti magát a gyáraktól a funkcionális területekig. A cél, hogy a munkavállalók digitális tudását és magabiztosságát növeljék, folyamatosan fejlesszék a rendszereiket és csökkentsék a papírhasználatot a cégen belül.

37

Szabó Viktória

Senior Brand & Shopper Activation Manager

Kenvue

Jelölőlista:

Signature FMCG

Több mint 12 éve a marketinges pályán, Szabó Viktória 9 évet a Johnson & Johnson Consumer Health-nél dolgozott, most pedig a Kenvue színeiben tevékenykedik. Az évek során a cég összes mass és OTC márkája megfordult már a keze alatt, jelenleg a bőr- és babaápolás csapatot vezeti. Mindennapjait főként a Neutrogena, Le Petit Marseillais és Johnson's márkákkal kapcsolatos feladatok töltik ki.

38

Gila Éva

marketing manager

Dél-100.hu

Jelölőlista:

Signature SME

Éva több mint 20 év marketingtapasztalattal rendelkezik, különösen az FMCG területén. Karrierje során foglalkozott brand managementtel, arculatváltással, sőt kampány- és válságkezeléssel is. Mint „vidéki” marketinges, több területen kellett helytállnia, gyakran egyedüli marketing szakemberként. Széles körű tevékenységei közé tartozott a kiállítások és rendezvények szervezése és lebonyolítása is, és sokféle területen megfordult, a csomagolástervezéstől a PR-ig, a védjegybejelentéstől kezdve. Élvezi a csapatban való munkát, ugyanakkor nem riad vissza az önálló feladatoktól sem. 2023-ban különösen nagy változást hozott az életében, amikor a gyártói oldalról a kereskedelmi oldalra váltott, hogy kamatoztassa a gyártásban szerzett tapasztalatait. Bár elsőre teljesen másnak tűnhet a feladat, valójában a marketing eszközök és a vevőszolgálat az, amelyek közösek mindkét területben. Éva számára a hitelesség és a jól átgondolt folyamatok kiemelkedő fontosságúak, és örömmel töltik el a jól elvégzett feladatok.

39

Csoknyai Dóra

Trade marketing manager

HELL Energy

Jelölőlista:

Signature FMCG

Dóra 2016-ban kezdte az FMCG-s pályafutását az Unilevernél, ahol a jégkrém kategóriában tevékenykedett. Gyakornokként a retail üzletágat támogatta, majd POP specialistaként a független üzletágat (és Adria régiót) segítette különböző reklámanyagokkal és promóciókkal. Később csatlakozott a Coca Cola HBC csapatához, ahol a Brown-Forman portfólióhoz tartozott, és koordinálta a Jack Daniel's és a Finlandia márkák különböző aktivitásait. 2020-ban váltott a HELL Energyhez, ahol az ő érkezésével hozták létre a trade marketing szervezetet. Az első poszterrendelésektől, displayfejlesztésektől és in-store kampányoktól három év alatt eljutottak odáig, hogy a csapata menedzseli az éves bevezetési és promóciós naptár összeállítását a magyar piacra. Emellett globális marketinganyag-beszerzési hub-ként is tevékenykednek, intézve a HELL Energy POS és ajándék fejlesztését és tendereztetését minden országra. 2023-ra már 175 különböző anyagot kezeltek, és a beérkező reklámanyagok száma meghaladta a 470 ezer darabot.

40

Sós Beáta

szenior kommunikációs menedzser

K&H Bank

Jelölőlista:

Signature Brand

Sós Beáta a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte diplomáját. Ezután dolgozott a Mezőbanknál, majd az Erste Bank marketingkommunikációs csapatában. Később rövid ideig az olajiparban is tapasztalatot szerzett, de hamar visszatért a pénzügyi szektorba. 2015 óta a K&H Csoport Kommunikációs Igazgatóságán dolgozik szenior kommunikációs menedzserként. Szereti a szakmáját, mert mindig változatos feladatokat kínál, és hisz a közös gondolkodásban, a csapatmunkában, az üzleti célok kiemelt szerepében és a márka erejében.

#signaturevagyok

© 2022-23 Nagy Márton, Vaszary Ádám

SIGNATURE 40 Platform

bottom of page